1.fejezet - Megérkeztem

Üdvözlök mindenkit ezen a blogon! Az olvasáshoz jó szórakozást kívánok, ha bármit tetszett/nem tetszett kérlek irjátok le kommentben. A fejlécért köszönet: lanahelpindesign.blogspot.hu/ <3

Egy elcsépelt valóságshowt néztem a konyhában lévő kis televízión, miközben a munkáskötényemet akasztottam a fogasra. Hajnali két óra volt a fáradtság betegségként kúszott a bőröm alá. Leültem az apró sámlira, ami a mosogató mellett volt, s béremet kezdtem átszámolni. Ha az ember egy egyszerű pincér lány nem számíthat magas óradíjra, ha csak nem rakja ki az istenadta mellét. A borravalómat a polcon lévő perselybe dobtam egyéb kiadásokra. A rutin számlálást Felix zavarta meg, amint kilökte a tornácra nyíló hálósajtót és végigcsaholt az előszobán. Fejét a lábamhoz dörgölte, s köszönésképpen megnyalta azt.

-          Merre csavarogtál? – kérdeztem egy ásítás közben, majd megpaskoltam a németjuhász fejét. – Éhes vagy? – A hűtőből pár csirkecombcsontot vettem ki és a táljába raktam, majd azokat kivéve onnan távozott a kis kedvencem. Ha megint felássa a kertet, akkor muszáj lesz leszoktatnom a csontokról.

Zuhanyzás közben történt, hogy fékcsikorgást és Felix ugatását hallottam, majd egy ütközésszerű hangot. Azonnal törülközőt húztam és már a tornácon is voltam, a kezem idegesen szorongatta az anyag szélét. Egy sötétablakú BMW szelte át a ház előtti kertet, kidöntve a kerítést és elgázolva a virágaimat. Az autón egy karcolás sem volt, ami egyből felbosszantott. Mérgesen rohantam vissza a házba és húztam fel egy köntöst, majd mezítláb futottam ki egy zseblámpával a kezemben az autóhoz. Kinyitottam a vezetőülés felőli ajtót, azonnal az ismerős pia szaga csapott meg. Az autóban egy férfi volt nekidőlve a kormánynak, csak a fekete haját láttam. A lámpával egyesen a tarkójára világítottam.

-          Héj! Jól vagy? – bökdöstem meg a vállát. Egy nevető horkantás volt a válasz. – Hívom a mentőket, rendben? Csak ne mozdu… - akartam mondani, mire hirtelen megfordult és erősen hadonászni kezdett előttem.

-          Sssss! – mormolta. – Ne hívj senkit!

-          De…

-          Ez a 36os ház, nem? – mutatott a ház felé, majd kiütötte a lámpát a kezemből és kikapcsolta. – A fenének világítasz?! Még a végén kifigyelnek… - Ki ez a seggfej?

-          Ne haragudj Mr. Paranoia, de ki a franc vagy te? – pislogtam a sötétben.

-          Adam. – suttogta. – Na gyere segíts betolni hátra az autót! – pattant ki a kocsiból és nekitámaszkodott. Csak álltam, mint egy szobor, amikor sikerült felismernem a férfi arcát.

-          Lambert?

-          Igen,igen. Sss! Te amúgy ki vagy? Tommy azt mondta üres lesz a kecó… - hadonászott megint.

-          Tommy? Ő mondta, hogy idejöhetsz? – kérdeztem hüledezve. Bólintott és egy kulcsot lóbált a kezébe, ami egyértelműen az ajtónkat nyitotta. – Hát ez nagyszerű. – mormoltam és betoltam vele a hátsó kertbe az autót.

-          Ismered Tommyt? – horkantotta oda, egyenesen az arcomba csapott a whisky szaga.

-          Hosszú. Miért jöttél ide? – tereltem a témát és a kerítést próbáltam a helyére rángatni.

-          Hosszú. – ismételt és tornác ajtó előtt összeesett. Felix a nyakát kezdte nyalogatni, elhessegettem. Két választásom volt: Beviszem a nappaliba és lefektetem aludni. Vagy felhívom Tommyt és elküldöm a fenébe, amiért sztárocskákat küld a nagymamánk házába, s lebukom, hogy itt lakom.

Adam Lambert szemszög

Észvesztő fejfájásra ébredtem, mintha bomba ketyegne a koponyám alatt. Azonnal a fájó ponthoz kaptam, ahol nem a bőrömet hanem egy gézszerű anyagot találtam. Kórházban lennék? Ha ez a címlapokra kerül… Félve füleltem, hátha meghallom a gépek zaját, helyette lihegést és a kávéfőző sípolását hallottam. A szemeimet elvakította a fény, ami egy fehér keretes ablakból jött. Egy kihúzhatós barna kanapén feküdtem, nyilván egy nappaliban. Megpróbáltam felidézni az este történéseit, de az agyam nem engedelmeskedett. A nappali olyan volt, mintha egy Charlie Chaplines némafilmbe kerültem volna, csak a színek voltak mások. A falakat babarózsaszín virágmintás tapéta fedte, a padló parkettája kopott barna és öreg volt, az étkező asztal fából készült és az asztallap szélébe virágminták voltak faragva. Ezen kívül egy komód volt még itt, amin egy tv helyezkedett el, előtte egy dohányzóasztal, amin egy hamutálból áradt a vaníliás cigi szaga. Mintha egy nagymama házában lettem volna. Még a takaróm is virágmintás, azonnal ledobtam magamról. Az asztalon egy pohár víz és aspirin volt, amit kérdezés nélkül be is vettem, hogy enyhüljön a fájdalom. A legnagyobb meglepetésemre le voltam vetkőztetve, egy szál bokszer és a fejem lévő kötés volt rajtam. Még a gyűrűim is eltűntek. Ha valami elmebeteg rajongóhoz keveredtem, akkor megölhetem magam. Úgy döntöttem ráérek a rejtély megfejtésére és visszafeküdtem a kanapéra, majd kinyitottam az ablakot. Kintről beszélgetés hallatszott.

-          … ez a ház ugyanannyira az enyém, mint a tiéd. – mondta egy rohadt ismerős hang. Tommy? Mi a francot keres ez itt? Azonnal feltámaszkodtam és kikukucskáltam az ablakon. A kertben állt nekem háttal, elég hétköznapi ruhában, előtte egy lány térdelt és éppen virágágyást rakott rendbe. Könyökig földes karjával megtörölte az arcát és a napfénytől hunyorogva próbált Tommy arcára koncentrálni. Sötétbarna haját a tarkóján hordta felkötve, a szemei világoskékek voltak, a szája telt és rózsaszín. Hibátlan napbarnított bőrét alig takarta valami, csak egy fekete bikini felsőt viselt és egy rövidke farmert, ami épp a feneke alá ért. Felállt a földről és leporolta a térdét és a karját, majd összepréselte a száját.

-          Itt élek már amióta az eszemet tudom. És legyen! – dobta szét a karjait. – Maradhat.

-          Tényleg?

-          Nem miattad, nem is miattam. De ha ennyire kész van az ember, akkor maradjon. Csak leszögezném: nem vagyok bébicsősz. – mutatta fel az ujját. Tommy elnevette magát.

-          Huszonkét évesen nem is várom el tőled.

-          Nekem dolgoznom kell, Tommy. Van egy életem. Ha itt megjelennek az újságírók, repül a haverod rendben? Felőlem itt relaxálhat, zenét írhat, de nem mozdulhat ki a házból. – sorolta elszánt arccal. Most tényleg rólam beszélnek?

-          Egyáltalán itt sem kellett volna lenned.

-          Adam széthányta magát, s még a fejét beverte. Szerintem az ajtóig nem jutott volna el egyedül.

-          Elismerem, kicsit túllőtt a célon. - vakarta meg a fejét Tommy. Úr isten!

-          Szét is barmolta volna a házat.

-          Ahogy elnéztem, elég szépen a gondját viselted a „sztárocskának”. – cukkolta. A lány arca elsötétült, majd bosszúsan ment el Tommy mellett. Amikor meghallottam a bejárati ajtó nyitódását gyorsan visszafeküdtem a kanapéra és lehunytam a szemem. A padló recsegni kezdett, ahogy a lány végigsétált a nappalin, pontosan mellettem maradt abba a recsegés.

-          Ébresztő! – mondta lágyan és enyhén megrázta a vállam.